Százharmincöt évvel ezelőtt, 1879. március 3-án a franciaországi Charenton-le-Pontban halt meg Paál László, a magyar tájképfestészet egyik legnagyobb alakja.
Ha leírjuk születésének dátumát – 1846. július 30. – azonnal látjuk, hogy a magyar művészet jeles képviselője igen rövid életet élt. Nem egészen harminchárom év jutott neki.
Az élet olyan, amilyen, kinek hosszú, kinek rövid. Akár így van, akár úgy, minden élet teljes.
Paál László a Hunyad vármegyei Zámon látta meg a napvilágot. Édesapja, Paál József postamester volt, ami azzal járt, hogy a család gyakran költözött. A festő gyerekkora az Arad vármegyei Odvoson telt el. A település postahivatala meglehetősen nagy jólétet adott a postamesternek. Ez többek között abban is megnyilvánult, hogy a festő apja nagy áldozatokra is hajlandó volt gyerekei taníttatása érdekében. Paál László leérettségizett, és apja kérésére 1864-ben Bécsben jogot kezdett tanulni. Mint az úgynevezett normális polgári foglalkozást gyakorló szülők, a postamester apa is féltette fiát a művészélettel járó kiszámíthatatlanságtól.
Paál László ugyanis egészen különleges tehetséget árult el már gyerekkorában a rajzművészetben. Az aradi rajziskolában fejlesztette tudását, aztán ugyanitt, Böhm Pál festőiskolájában tanult. 1862-ben, azaz tizenhat éves korában találkozott későbbi barátjával, a szintén Aradon élő Munkácsy Mihállyal. Apja joggal félthette fiát a bizonytalan művészléttől, hiszen Paál László középiskolás korában elkezdte Erdély felfedezését, vagyis sok hazai tájképet festett.
1866-ban aztán az ekkor még mindig csak húszéves fiatalember döntött: a művészetet választotta. A Bécsi Képzőművészeti Akadémián bizonyos Albert Zimmermann tanítványaként készült az alkotói pályára.
Paál László: Berzovai utca (A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona)
Közben édesapját áthelyezték Berzovára, a bőkezű szülői támogatás megszűnt, hiszen ezen az állomáshelyen éppen csak a postamester és családja megélhetéséhez volt a jövedelem. Paál László azonban megszokta a bohém életet, kortársai visszaemlékezései szerint két kézzel szórta a pénzt. Lassan elindult az ismertté válás útján, néhány képét kiállításokon is el tudta helyezni. Közben ösztöndíjakhoz jutott, ezek révén Münchenben tanulhatott, és Hollandiába utazhatott. 1870-ben – miután kibogozta magát esedékes adósságai hálójából – Munkácsy Mihály hívására Düsseldorfba költözött. Közösen bérelt lakásban éltek. 1871-ben egy Forbes nevű angol műkereskedő Munkácsyt meglátogatván felfedezte magának Paál László művészetét is. A két magyar festőt meghívta Londonba. Forbes a Paál-tájképek rendszeres vásárlójává vált, így a festő valamiféle anyagi biztonságba került.
Munkácsy Mihály: Paál László portréja (1877)
Munkácsy Mihály 1872-ben Franciaországba költözött, és arra kérte barátját, hogy ide is kövesse. Paálnak újfent rendeznie kellett adósságait, megtette, és Munkácsy után utazott.
Paál László 1872 őszén Párizsba költözött, de az év nagy részét a francia főváros melletti Barbizonban, a fontainebleau-i erdőben töltötte folyamatos munkával. 1874-ben Munkácsy Mihály megházasodott, és az élet rendjének megfelelően kapcsolatuk lazábbá vált. Paál László a művészettörténetből jól ismert sors terheit viselte: életében nemigen ismerték el, haláláig harcolt a pénztelenséggel. Egészen különös baleset zárta le rövid, ám teljes életét, életművét – 1877-ben, mosakodás közben fejét hirtelen felemelvén egy gázcső ütött súlyos sebet koponyáján. Agysérülése következtében ettől fogva, egészen haláláig Paál László szinte semmit sem tudott a külvilágról. Zavarodott elmével, sokszor öntudatlan állapotban vergődött egy szanatóriumban, míg végre eljött érte a megváltó halál.
A képzőművészeti szakirodalom a romantika és a realizmus közötti átmenet mesterének, az impresszionizmus előkészítőjének tartja Paál Lászlót. Művészetének jellemzői már korai műveiben megjelennek, a fény-árnyék hatások játéka, ennek minél pontosabb ábrázolása egész pályája során elkísérte. Nyilván nem véletlen a barátsága Munkácsy Mihállyal, érdeklődésük, ízlésük közös volt: csodálták a németalföldi mestereket, kiváltképp Rembrandtot. Míg azonban Munkácsy festményeire a drámai feszültség, a tájképfestészet nagymesterére, Paál Lászlóra különös, lírai lágyság volt jellemző.
Paál László fő műveit 1875 után készítette el, miután csatlakozott a barbizoni festőiskolához. A szabadban (plein air) festett Paál-képeken a természet szépségének részletei jelennek meg. Úgy is mondhatnánk, hogy ő volt a világ legnagyobb erdőfestője. A képeket szemlélők érzelmeit minden esetben megérintik a festő kifejezte szeretet, a természet tökéletessége iránti csodálat elemei. Ehhez Paálnak nem kellett sok mindent ellesnie a barbizoniaktól, hiszen a fények és árnyákok ábrázolásának minden fogása már középiskolás korában ott volt a szemébe, kezében, a szívében.
Út a fontainebleau-i erdőben (A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona)
Külön szerencsénk, hogy a Paál László-hagyaték hetven képének döntő többsége ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Így a Reggel az erdőben, az Erdőben, az Őszi hangulat - Erdőben, a talán leghíresebb, az Út a fontainebleau-i erdőben című festmények Budapesten vannak.
Paál László művészete néha különös helyzeteket is teremthet. Amikor 1980-ban két magyar hátizsákos diák eljutott fontainebleau-i erdőbe, az akkori nagy nyárban a fák úgy hajladoztak, mint amikor Paál László állt előttük palettájával.
A magyar diákok ismerős tájban csodálkoztak rá a tényre: a nagy művek sokáig élnek és igazak. Úgy vannak, ahogy voltak.
Dippold Pál
