Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Kálmán Györggyel nem bántak kesztyűs kézzel

2014. február 19. - MaNDA

Nem is volt olyan régen az az időszak, amikor a világot még nem árasztották el a celebek, az álművészek, álhírességek. A tömegkommunikációs forradalom kitörése előtt, mondjuk 1989. február 19-én, éppen negyedszázaddal ezelőtt sokak szívébe költözött bánat, amikor hallották a hírt: meghalt Kálmán György magyar színész.

kálmán_györgy_02.jpgAz az ember, akinek hiányát máig érezzük, 1925-ben született Budapesten. Önéletrajza tanúsága szerint szegény, középpolgári családba. A Ráday utcában lakott szüleivel és testvérével. Apjának egy szerény kötőgép üzlete volt. Kálmán György az Ipar utcai polgári iskolába járt. Rossz tanuló volt. Az iskola után kesztyűs inasnak állt, négy évig dolgozott a bőrös műhelyben. 1943-ban, mire segédként, úgymond, felszabadult, a háborús fővárosban már nem volt kesztyűbőr. Kálmán György maradt azonban a bőrnél, cipőfelsőrész-készítőként folytatta ezt a pályát. Miután a felsőbőr is eltűnt asztalosnak állt, majd nyakkendő készítőnek. Kálmán Györgynek tehát fiatalkorában esze ágában sem volt bármiféle művészi foglalkozásra gondolni. Praktikus gondolkodásmódját az sem változtatta meg, hogy sok más sorstársához, például Radnóti Miklóshoz hasonlóan, munkaszolgálatra vitték Szerbiába, ahol, mint később leírta eszébe sem jutott, hogy meg is lehet halni. A vagány fiatalember erős volt. Haza is jött.

Munkát keresett, ám korábbi mesterségei egyikében sem talált. Felszámolták a kisipart. Kálmán György ekkor határozta el, hogy tanulni fog valamit. Szinte véletlenül került a Színiakadémiára. Ennek oka rendkívül egyszerű: a többi egyetem kerete megtelt. Így tehát Kálmán György nem mérnök, orvos vagy tanár lett, hanem színész. Szerencsénkre.

kalman_gyorgy.jpegA magabiztos, saját erejében bízó fiatalember a Színiakadémia háború utáni első osztályában kezdte tanulmányait. Erősen hitt abban, mire elvégzi a főiskolát, olyanná válhat majd, mint a Nemzeti Színház általa is csodált nagyszerű és népszerű színészei. Tanárai különös figyelemmel segítették a valójában igen hézagos műveltségű fiatalember fejlődését. Mire 1950-ben lediplomázott nagy szellemi erőfeszítések árán, megszerezte az ehhez a pályához nélkülözhetetlen klasszikus műveltséget.

Pécsre, a Szendrő József igazgatta színházba szerződött. A pécsi színház tagjai nagyon szerették vezetőjüket. Joggal. Szendrő József kitűnő ízléssel és kedéllyel engedte kibontakozni társulata minden tagjának, így a pályakezdőknek is a tehetségét.

1953 és 1980 között aztán Kálmán György a Nemzeti Színház tagjaként vált az általa annyira tisztelt színészóriások között maga is nagy színésszé. Mint írta ezekben az években: „Megértettem, hogy a színészetem eszköz arra, hogy valakit vagy valamit – nálam jóval többet – szolgáljak. S ettől a felismeréstől kezdve eszerint éltem. Célom lett: legalább egy gondolatot vigyen haza az, aki lent ül: a közönség. Beleszólni a világ dolgába – így – gyönyörűség!”

kálmán_györgy_03.jpgHázy Erzsébettel a Felfelé a lejtőn című filmben

Kálmán György színpadi színészként a világirodalom legnagyobb darabjaiban szerepelhetett. Egyforma magabiztossággal játszotta a Shakespeare, az Arthur Miller vagy Friedrich Schiller megálmodta alakokat. Pályafutása talán legemlékezetesebb alakítása Madách Imre darabjának Az ember tragédiájának Lucifer szerepe volt. Ebben már a csak rá jellemző színészi eszköztár minden darabjának magabiztos birtokosaként tudott megmutatkozni. Fakó, látszólagos egyhangúságában, kicsit vontatott hanghordozásában is igen hatásos beszédmódja, a kételkedést, a gúnyt és a rossz erőit megidéző hangja hitelesen idézte meg az ördögöt.

A szakma és a közönség egyaránt szívesen fogadta Kálmán György filmes alakításait. Kollégái hihetetlen fegyelmét, pontosságát és beleélő képességét, a közönség pedig már-már színészeknél szokatlan természetességét kedvelte. Kevesen tudták, hogy kézművesként indult neki az életnek, ám ez a bizonyos körökben szégyellni való tény közel tudta őt hozni az úgynevezett egyszerű emberekhez. Márpedig a magyar film egyik hőskorában, a hatvanas-hetvenes években, persze előtte is meg utána is a nagyközönség nem sznob entellektüelekből állt. Akárcsak jeles kortársait a hozzá hasonlóan nagyon népszerű Darvas Ivánt és Sinkovits Imrét, őt is megtalálták a népszerű történelmi filmek nagy szerepei. Játszott a Kőszívű ember fiaiban, a Szerelmi álmokban és az Édes Annában.

A televíziózás elterjedésével még inkább ismertté válhatott, szenvtelen hangja, csak rá jellemző gesztustechnikája a krimik egyik népszerű figurájává tették.

Az iparos legényből egy egész ország által tisztelt, kitüntetésekkel és díjakkal megtisztelt népszerű színművésszé vált.

Őszinte, tiszta és sallangmentes életét nem kell megmagyarázni. Az maradt, aki volt. Ember. Hogy aztán bárki emberfia lehet-e egyszerű, az változatlanul nagy kérdés.

Dippold Pál

A bejegyzés trackback címe:

http://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr485822189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.