Korniss Dezső, a XX. századi magyar festészet meghatározó alakja 115 évvel ezelőtt, 1908. december 1-én született Besztercén. 1923 és 1925 között magántanulóként ismerkedett a festészet alapjaival, aztán 1925 és 29 között Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat. Igen jeles mesterei voltak, érdekes mellékkörülmény, nyugat és kelet találkozása, hogy a dunántúli Csók István és a szintén onnan származó Vaszary János irányította az erdélyi Korniss ecsetjét. Nem maradhatott el a művészmesterségekben kötelező vándorút sem, Korniss 1930-ban és 31-ben Párizsban, Brüsszelben és Amszterdamban nézhette meg, hogy merre is halad a világ képzőművészete. A második világháborúban hadifogságba esett, ahonnan csak 1945-ben szabadult. Egy frissen alakult művészcsoport tagjaként dolgozott annak megalakulásától feloszlásáig. Az Európai Iskola életének három évében a modern stílusirányzatok pártfogása volt a fő irány, különös tekintettel a szürrealista törekvésekre, és a hatékony együttműködés támogatása a nyugati és keleti művészvilággal. Tagjai között ott találjuk a modern magyar képzőművészt színe javát: Bálint Endrét, Barcsay Jenőt, Kassák Lajost, Márffy Ödönt, Szántó Piroskát és Vilt Tibort. Velük együtt Korniss Dezső is, mint minden valamire való polgár, a kommunista diktatúra kereti közé szorított áldozatként élt. Ez különösen nehézzé tette életét, hiszen mindössze ebben a három évben taníthatott a Képzőművészeti Főiskolán. 1949-től 1984-es haláláig belső emigrációban élte életét és teremtette meg remekműveit.

Fotó: Tóth István (Országos Széchenyi Könyvtár)

Korniss Dezső jelentősége, életművét vizsgálva a hazai képzőművészetben, vitathatatlan. A szakértők azt írják, hogy összeköti a két világháború közötti magyar modernizmust és az 1960-as években induló neoavantgárd festészetet. Talán nem is lehetett volna másként, hiszen Korniss főiskolás évfolyamtársainak életét és életművét tönkre tette a háború. Korniss képviseli a folyamatosságot 1945 után. Korai festészetében ott táncolnak az izmusok: a kubizmus, a konstruktivizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus. De közvetlen hatással van művészetére Kassák Lajos és köre is.

1934-ben Szentendrére költözött, itt Vajda Lajossal együtt egy teljesen új stílust és alkotói módszert alakítottak ki. A népművészet hagyományait elegyítették a szürrealizmussal és a konstruktivista alapú módszerekkel. Ehhez találta meg aztán Korniss Dezső 1945 és 48 között az európai iskola tagjaiban alkotótársait. Visszavonulása az ötvenes években a nyugat-európai nonfiguratív gesztusfestészet kísérleteihez köti, ennek termékei kalligráfiái és az Illuminációk című sorozat.

Szentendrei motívum II. (Szentendrei részlet), 1935; Olaj, vászon, 120 × 140 cm.

Korniss Dezső visszatérése a hivatalos magyar képzőművészeti életbe 1965-től, nagy székesfehérvári kiállításától számítható. A hatvanas évek végétől egyre több fiatal festő keresi társaságát, kapcsolatuk igen erőteljesen segíti a magyar neoavantgárd kibontakozását. Bak Imre, Nádler István, Fajó István, Deim Pál geometrikus festészete együtt bontakozik ki Korniss ekkortól működő, új stílusával. Ezeken újra visszatérnek a korábban felfedezett népművészeti motívumok, árnyalatlan tiszta színfoltok válnak uralkodóvá.

A korszak talán legjellemzőbb képe a Táncos című festmény. A stilizált női figura zárt formaként úszik a színsávokra osztott alap síkja előtt, ez a bizonyos színritmus rendkívül mozgalmassá teszi a táncoló alakot. A lendületesen, szinte egy mozdulattal, mesterien megszerkesztett akt Korniss korábbi képeit idézi, de nincs benne meg az arra a korszakára jellemző, groteszk asszociációkra okot adó mellékzene. A népballadák egyszerűnek tűnő összetettsége, mesterkéletlensége és játékos vitalitása rendkívül jellemző Korniss Dezső művészetére. A Táncos a szakmáról és a művészetről szinte mindent tudó mester magabiztos és ritkán látott határozottsággal megkomponált alkotása.

A képzőművészet iránt érdeklődő nagyközönség természetesnek veszi, hogy egyszerre, egymás mellett a lehető legkülönfélébb stílusok élhetnek. Na, nem demokratikus módon, a művészetben nem szavaznak, ott az idő dönt. Megméri, ki és mi a jó, és ki a rossz. A figurális festészetben éppen úgy megtaláljuk a maradandó értéket képviselő remekműveket napjainkban is, mint a nonfiguratív vagy avantgárdnak mondott művekben.

Korniss Dezső, aki Csók Istvántól és Vaszary Jánostól tanult, és akitől Deim Pál tanult emberi tartást és szakmát, nagy művész volt. Ott ül az idő rostáján – hogy avantgárdosak legyünk – és nevet a méricskélő utókoron.

Dippold Pál