Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Miért ordított a proletárgólem?

2013. szeptember 10. - MaNDA

Ha kimondjuk a múlt század elején a pályáját elkezdő Berény Róbert (1887-1953. szeptember 10.) nevét, kevesen kapcsolnak, kiről is van szó. Azonban, ha hozzátesszük a tanácsköztársaság szót, mindenkinek agyába villan a „Fegyverbe, fegyverbe!” feliratú plakát, melyen egy elszánt proletár vörös zászlót lobogtatva hívja harcba kollégáit. A műalkotás kitűnő. Hatása is annak mondható, hiszen a Tanácsköztársaság százharminchárom napja alatt tízezrek ragadtak fegyvert és igyekeztek megvédeni azt, ami az országból és az országban megmaradt.

berény_01.jpgForrás

Gyanítható, hogy a derék és igen művelt Berény Róbert festőművész nem pártolta a terrort, bár a Tanácsköztársaság idején az un. Művészeti Direktórium festő szakosztályának vezetője volt. Nyilván minden oka megvolt arra, hogy 1919 után Berlinbe költözzön és ott éljen 1926-ig. A tehetséges művész azonban ebben az évben hazatért, és munkássága a Horthy-korban teljesedhetett ki. A művésztársadalom és hazája visszafogadta.

Berény Róbert a magyar avantgárd egyik meghatározó alakja. 1905-től Párizsban tanult a Julian Akadémián. Alkotásait Matisse és Cézanne művészete ihlette. Aki avantgárd, az értelemszerűen lázadó, lázad a hagyományok, a megszokott rend és szokások ellen. A 20. század első évtizede környékén Párizsban tanult magyar fiatalemberek festő csoportja a fauvizmus festészeti irányzatának követőjévé vált. A modern francia festészet kolorista irányzatát képviselő francia művészek Henri Matisse hatása alatt dolgoztak. 1905-ben mutatkoztak be Párizsban az Őszi Szalonon Fauves (Vadak) néven. Ha voltak francia vadak, miért ne lehettek volna magyar vadak, igaz, őket nem titulálta így vadnak senki, ez egy későbbi, művészettörténeti találmány. Nem akármilyen tehetségek névsorából áll össze a Vadaké: Pór Bertalan, Márffy Ödön, Bornemisza Géza, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Egry József, Galinberti Sándor, Perlrott Csaba, Orbán Dezső és Berény Róbert.

Magyarországra visszatérve az avantgárd művészek 1909-ben rendezték meg bemutatkozó tárlatukat Budapesten. A kicsi, harminckét festményt tartalmazó kiállítás nagy botrányt kavart. A konzervatív közönséget a meztelen emberi test expresszív bemutatása, és a képek rikító színvilága rettenetesen felháborította. A kiállítók 1911-ben már Nyolcakként rendezték meg második tárlatukat. Nagy változások voltak. Berény Róbert az első tárlaton csak egy tájképpel szerepelt, a másodikon ötvennel. Az expresszionizmus és a kubizmus remekműveit sorakoztatta itt fel. Ezután következett a kommunista és németországi közjáték.

A Vadak idővel megszelídülnek, nem volt ez másként Berény Róbert életében sem. Hazatérése után stílusa egyre közelebb került a nagybányai művésztelep hagyományaihoz, igen nagy hatással volt rá Ferenczy Károly és Bernáth Aurél művészete. A leginkább csendéleteket, aktokat és portrékat festő Berény Róbert 1934-től nagyrészt Zebegényben alkotott.

berény_02.jpgA művészek munkáinak értékét az idő méri meg. Berény Róbert képei ma több százezer forintért várják vásárlóikat az aukciókon. A talán legismertebb képét, a Csellózó nő címűt, a Magyar Nemzeti Galériában őrzik. A 130X100 cm-es olajfestmény már a posztimpresszionizmust mutatja meg. A kép igen erőteljes ritmusvilága, dinamikus szerkezete nagyrészt a színek játékából áll. A zenész vörös ruháját szinte kettévágja a hangszer sárga teste, és a nőalak krétafehér arca, keze, lába foglalja szinte szecessziós keretbe.

Forrás

Berénynek a festészet és a plakátművészet mellett igen jelentős a grafikai munkássága. Grafikáin vörös krétával, diófa páccal és tussal dolgozott – azaz egyedi műveket hozott létre, nem szerette a sokszorosítást. 1948-ban a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. Nem élte meg azt a – még a képzőművészetben is szokatlan – esetet, hogy egy plakátból szobor legyen.

1969-ben, a tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulóján avatták fel a magyar kommün emlékművét Budapesten a Dózsa György út melletti felvonulási téren. Kiss István szobrászművész Berény Róbert plakátját formálta szoborrá. Az óriási, nyolc méter magas bronzfigura – akár a szomszéd Lenin szobor – a téren zajló tömegrendezvények díszlete volt. A kommunizmus kíméletlenségét jellemzi, hogy az ordító proletár annak a Regnum Marianum templomnak a helyén állt, melyet a Tanácsköztársaság leverésének emlékére emeltek.

kiss_istván.jpgForrás

Nem minden tanulság nélküli a plakátból szoborrá előlépett mű kétféle értelmezését felidézni: Tasnádi Attila művészettörténész a következőképp fogalmaz: „A rohanó figura, a naturalista mozdulat, a kubista darabosság és a robosztus erő megkapó egységében, lenyűgöző expresszivitásával idézi meg az egykori tömegmegmozdulás erkölcsi erejét, a forradalom vehemens érzékvilágát.” Kosztolányi Dezső, aki azért ennél pontosabban látta és tudta leírni a világot, másképp látta a szobor előképét, a plakátot: „…a vad, őrült matróz egy lobogót rázott hihetetlen lendülettel, egészen összeolvadva vele, s úgy kitátotta csontos száját, mintha el akarta volna nyelni a világot.”

Mint tudjuk, a kommunizmusnak nem sikerült elnyelnie a világot. A plakátszobor pedig a rendszerváltás után végre valójában elkezdett rohanni, meg sem állt Nagytétényig, és most ott üvölt kollégái, Kun Béla, Vlagyimir Iljics Lenin, Osztyapenko és Steinmetz kapitányék között. Közülük azonban szerencsére egyikük sem akar fegyvert fogni.

Dippold Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr145506128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása