Egy héttel ezelőtt, amikor Magyarországon Péter - Pál napot írtak, és a hagyományok szerint elkezdődött a búza aratása, útjára indították az ezeknél az eseményeknél sokkal ismertebb Tour de France-ot. Különleges számokkal állhatunk elő, 110 évvel ezelőtt, 1903-ban volt az első Tour, az idei pedig – 10-et a történelem viharai kisöpörtek a sorból – a 100. verseny.
A világ legismertebb biciklis körversenyén a 100. viadal első szakaszát egy busz nyerte meg. Néhány perccel a versenyzők beérkezése előtt ugyanis egy csapatbusz beszorult a célkapu alá. Nagy kapkodás kezdődött, ide nem futhattak be a versenyzők, a jármű nem akart mozdulni, a versenyzők meg csak jöttek-jöttek. Az új célt 3 kilométerrel az eredeti előtt jelölték ki. A mezőnyben óriási helyezkedés kezdődött, majd néhány perc múlva, amikor az idétlen buszt végre sikerült kifaroltatni szorult helyzetéből, rádión közölték a versenyzőkkel, hogy a cél mégiscsak az eredeti helyen lesz. Ettől aztán újfent zavar támadt, hatalmas bukás sorozat kezdődött, az összes esélyes versenyző lemaradt. Annak a kis csapat tagjainak, melynek szerencséje volt,azaz nem bukott, sikerült besprintelniük a célba, győztest is hirdettek ám a különleges körülmények miatt minden versenyző neve mellé ugyanaz az idő került. Mintha mindenki ugyanakkor ért volna célba. A 100. Tour de France első napján tehát érdekes eseményeknek lehettek tanúi azok a 10-, sokak szerint 100 milliók, akik a televíziós közvetítéseket nézve vagy a helyszínen kísérik figyelemmel a világ leghíresebb bringakörét. A fentiek után az már csak apró mellékkörülménynek számít, hogy a viadal 100 éves történetében először Korzika szigetén tekernek három napig. Úgy tűnik, Korzika Napóleon előtt, de még ma is tud meglepetéseket adni a világnak.
A Tour de France-ot egy Henri Desgrange nevű ember találta ki új, L’Auto című lapja bevezetésére és népszerűsítésére a 20. század harmadik évében. A verseny július 1-étől 19-éig tartott, 6 szakaszból állt és 2428 km hosszú volt. 60-an indultak, bizonyos Maurice Garing győzőtt 25 km/h-ás átlagsebességgel. Sokan kiestek, a 21. helyen ért célba az utolsó versenyző 64 órás, azaz majdnem 3 napos hátránnyal. Desgrange nagy sikert könyvelhetett el, lapja példányszáma megugrott, a Tour pedig első napjától kezdve egyre nagyobb hírre tett szert. Érdekes az összefüggés az autógyártás és a biciklizés között, a későbbi nagy európai autómárkák általában kerékpárüzemekből nőttek ki, ilyen volt az Opel és a Peugeot. Az utóbbi cég nevét viselő bringákkal ma is gyakran találkozhatunk az utakon. A közelmúlt egyik érdekessége, hogy a luxusautókat gyártók is elkezdtek biciklifejlesztésekkel foglalkozni, akinek pénze van rá, sok kell, milliók, akár BMW vagy Mercedes biciklit is rendelhet magának.
A Tour de France első évei is tele voltak botránnyal. Igaz, akkor még nem doppingolás miatt, de többször kizárták az első helyezetteket, többnyire csalás miatt. Az akkor is szép számmal az utak mellett felsorakozott szurkolók is mindent bevetettek, hogy kedvenceik ellenfeleit bántsák. Fellökték őket, rugdosták, dobálták és a közelmúlt ismét divatba jött gumilukasztó szögszőnyegét is gyakran eléjük szórták. 1910-ben vezették először a mezőnyt a hegyek közé, és ettől teljesen megváltozott a verseny. Hegymászásra alkalmas alkatú versenyzők és technikailag jelentősen átalakított kerékpárok kellettek ehhez. Az első nagy hegy a Col de Tourmalet megmászása az összes induló közül egynek, Gustave Garrigounak sikerült – ő teljesítette ugyanis azt a feltételt, hogy menet közben nem szabad letenni a lábát az útra.
Az első világháború után a Tour népszerűsége egyre csak nőtt. 1919-ben, amikor Magyarországon a kommunisták a vörös diktatúrát erőszakolták rá a népre a Tour-on bevezették az összetettben vezető versenyzőnek járó sárga trikót – ez volt a színe a L’Auto újságpapírjának. Magyarországon is volt egy sárga újság, a rendszerváltás környékén az 1990-es években élt igen rövid ideig a Pesti Riport című bulvárlap, igaz ők nem szerveztek bringaversenyt maguknak és az is igaz, hogy nem ezért mentek tönkre. A Tour de France távja már-már embertelen hosszúságúra nőtt, 1926-ban például 5745 kilométert tekertek. 1930-ban rádióközvetítéssel kísérték a versenyt, néhány évvel később megtartották az első időfutamot. 1934-ben a mezőny elérte a 30 km/h-ás átlagot.
1944-ben megszűnt a L’Auto, helyét a L’Equipet sportnapilap vette át. A Tour ezentúl őt szolgálta. A második világháború után 1947-ben rendeztek újra Tourt. Ezekben az időkben tűnt fel az olasz biciklisport két nagy csillaga Fausto Coppi és Gino Bartali. Csillagokból a későbbiekben sem volt hiány, legendás, 100 milliók által ismert sportolók arattak győzelmet sorra-rendre a Tour de France-on, hogy csak a három ötszörös győztes nevét írjuk le: Eddy Merckx, Bernard Hinault és Migual Indurian.
A legutóbbi két évtized jellemzője, sajnos a Tour de France-on is a fontoskodó okoskodás. Az a fajta tevékenység, amikor nagy, kövér kémikusok és biológusok előjönnek, és 15 évekkel ezelőtti vérmintákból megállapítják, hogy X meg Y és Z, akik mellesleg életüket tették a kerékpársportra tiltott szereket használt, azaz doppingolt. A tudományban nincs helye a feltételes módnak, így a doppingvádak nagy része is méltatlan, igazságtalan. Egy köhögéscsillapító vagy légzéskönnyebbítő tabletta bevétele, olyané ráadásul, ami akkoriban nem is szerepelhetett a tiltott szerek listáján, ma nagy garral bejelentett doppingvétséget jelent. Vagy nézzük a vércserés műveleteket, ki mondta, hogy ezt akkor, amikor a teljesítőképességet erősítendő alkalmazták tilos volt? Így aztán egymás után jönnek elő a mítoszrombolók. A csapból is a kisszerű, ronda és tudálékos doppingellenes harcosok karattyolása folyik. Így akarják elvenni például Lance Armstrong erőfeszítéseinek értékét, Jan Ullrich bajnokságait vagy napjaink sztárjának Alberto Contador-nak sikereit. A bajnoki címeket elvették. A versenyzőket hosszabb rövidebb időre Armstrongot örökre eltiltották a versenyzéstől.
A menet azonban megy tovább. A karaván halad, a doppingvadász kutyák ugatnak. A Tour de France idén júliusban is, ahogy tavaly is és jövőre meg azután is fogja, elkezdte több ezer kilométeres hősies körét. A kövér vegyészek a kémcsöveiket nézik, a sportszerető nagyközönség pedig azokat a remek biciklistákat, akik hegyekről völgyekbe zúdulva óriási erőfeszítésekkel mutatják meg a világnak, hogy botrányok ide vagy oda a kitartás, a bátorság, a tehetség és az erő akár egy bicikli segítségével is legyőzheti az emberi gyengeséget. És meggyőzheti a világot arról, hogy nem okoskodni, hanem élni kell.
Dippold Pál
