Amikor 1996-ban komoly munkával sikerült újjávarázsolni Bódy Gábor három részes Psychéjét, az eseményről a Filmkultúrában hírt adó Fazekas Eszter úgy fogalmazott, hogy Tarkovszkij Sztalkerén kívül „nincs még példa mű és élet ilyen szoros összefonódására”. Majd eltelt kilenc év, és új fénytörésbe került élet és életmű szoros kapcsolata Csaplár Vilmos Bódy Gábor titkos története című megrázó írása, de főként a rendezőnek az ÁBTL-ből előkerült dossziéja nyomán. Azóta mindenki ismerheti a skizofrén történetet az 1973-ban „hazafias alapon”, de vélelmezhetően zsarolással beszervezett Pesti fedőnevű ügynökről. A zseniális rendező huszonhét éves volt, amikor kapcsolatba került a titkosszolgálattal, és annak ellenére sem tudjuk biztosan, sikerült-e élete végén megszabadulnia, hogy munkadossziéját 1981. május 9-én alkalmatlanság miatt lezárták. A súlyos lelki terhet azonban biztosan hordozta. Valószínűleg Bódy váratlan halála is összefüggésben állt az ügynöki múlttal, akár a késő Kádár-kor politikai gyilkosságoktól sem visszariadó titkosszolgálata révén, akár a rendező lelkiismeretének legyőzhetetlen háborgása miatt. Most érthetjük meg igazán Ungvárnémeti Tóth László filmben is idézett gyönyörű epigrammájának Bódyra vonatkoztatható értelmét: Egy fényt, egy súgárt, s egy képet fest az Igazság: / Mégis ezerképpen tűnik előnkbe nekünk. / Nem csoda: mert amint sürü, vagy ritka az elme, / Úgy szegi a súgárt célja, s aránya fele.
Pesti ügynök aktái hiányosak, ezért joggal feltételezik sokan, hogy kompromittáló dolog voltaképpen nem is történt. Lepaktált az ördöggel, de túljárt az eszén. Bíró Yvett, Konrád György, és néhány „ellenségének” esete kivétel, s csupán a személyes, kontroll-vesztett ellenszenve íratta le vele a kényelmetlen sorokat. Művészetének mind a mai napig rajongói vannak, nem csoda, ha lélekben felmenteni akarják a rendezőt. Pálcát voltaképen egykori barátja és szerzőtársa, Csaplár Vilmos sem tört felette. Mindenki, aki ismerte és szerette, döbbent és tanácstalan – fejezi be Csaplár írását.
De azért ebben a döbbenetben az is benne foglaltatik, hogy Bódy aláírta a szerződést, Ungvárnémeti Tóth László vagy Weöres Sándor meg nem. Föl sem merült ilyesmi. A filmben ugyan elhangzik Tóth Lászlótól – Rédey Klára visszautasítása kapcsán: Mindenkit elhagysz, akihez már nem fűznek érdekeid. Lám a hitedet is elhagytad ötszáz ezüstforintért – panaszolja a szegény sorsú költőbe reménytelenül szerelmes arisztokrata hölgy, amikor kiderült, hogy a protestáns Tóth László katolizált. – Én sem a római, sem a helvét istenben nem hiszek – válaszolja hidegen Ungvárnémeti. Egyedül a görög-latin istenek esztétikai és históriai auktoritásában. Hitemet tehát nem tagadom meg, csak mátrikula papirosomat.
1979-80-ban valószínűleg még így gondolkozhatott az energiákkal teli fiatal rendező, akinek talán sem a Főiskolára való bejutás, sem a filmkészítés lehetősége nem adatott volna meg a BM III/III-as ügyosztályának írt jelentései nélkül. De a lelke mélyén éreznie kellett, hogy ebben a történetben semmi sincs a helyén. A sosemvolt görög-latin isteneknek se históriai, se esztétikai auktoritása nincs.
A valóságos Ungvárnémeti Tóth László pedig sem alkotói energiáktól fűtve, sem karrierizmusból nem lett a titkosrendőrség munkatársa. A besúgás inkább más, tehetségtelen emberek története volt; mondjuk Martinovicsé. Pedig az igazi Tóth László tényleg szegény volt: 1788. február 17-én született Kistokajon. Apja a falu református lelkésze volt, édesanyja, Nagy Erzsébet, alacsony származású csizmadia-lány. Tanulmányait Miskolcon kezdte meg, majd Sárospatakra, a református teológiára iratkozott be. Itt eltöltött évei annak ellenére is meghatározóak voltak számára, hogy később minden igyekezetével hátat fordított Sárospataknak, református vallásnak, ütemhangsúlyos verselésnek egyaránt. A szülői házon kívül ugyanis a nagyhírű kollégiumban ismerkedett meg a műveltség alapjaival, az országos és európai irodalommal. Így lett a kistokaji pap fia már fiatalon Csokonai lelkes követője, titokban érzelmes-romantikus-hazafias verseket írogató diák.
Egészen más, mint amit Weöres Sándor teremtett belőle, és amely figurát Csaplár és Bódy zseniálisan továbbírt. Ungvárnémetiben is féktelen ambíció lakott. Görög verseinek előszavában így vallott erről: A nagy embert, ha meglátogatjuk, úgy fogjuk találni, hogy őket nem a csupa természet szülte Nagyokká, hanem minekutána annak hivatalát elismerték, 's magokkal számot vetettek, vas szorgalommal tördelék-bé az ellentállás gátját.
A tehetség és a vas szorgalom nem hiányzott a 225 éve született Ungvárnémeti Tóth Lászlóból, a 100 éve született Weöres Sándorból, és a 67 éve született Bódy Gáborból sem. A különbség csupán az ellentállás gátjának bétördelésében mutatkozott.
Fáy Zoltán
