Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Takács István matyó festőművész munkássága

2012. november 29. - MaNDA

Mezőkövesden 2012. október 24-én kezdetét vette a MaNDA támogatásával a Digitalizációs Közfoglalkoztatás mintaprogram. Jelenleg 40 fővel 6 helyszínen zajlik a munka. Elsőként a Városi Galériában folyó munkálatokat szeretném bemutatni.

A mezőkövesdi Városi Galéria az idei évben kapott új impozáns külsőt és belsőt. Az itt dolgozó munkatársak Takács István (1901 – 1985) festőművész rajzait, festményeit digitalizálják. Nemes feladat egy híres művész életmunkáját összegyűjteni és elérhetővé tenni az egész világ számára.

Matyó_nő.jpgTakács István matyó parasztcsaládból származott, mely magyarázatul szolgál egyéni művészetére, témaválasztására. A festészet minden területén bizonyította rátermettségét és tehetségét. Matyóföld és népe iránti szeretete érződik azokon a képeken, melyeken a matyóságot örökítette meg, ahogy fiatalon ő ismerte, és ahogy látta.

Művészetének egyik meghatározó oldala az egyházi festészet volt. Mély vallásossága, áhítata és technikai készsége emelte őt a legnagyobb egyházművészek közé, kiváló folytatója volt a legnagyobb barokk mestereknek. Mennyezetképei látványos gazdagsága, égbenyúló távlatok és a föld lágy, könnyed összekapcsolása jellemzik. Ha valaki szeretné megismerni mind a kétszáz templomot, ahol a munkái megtalálhatók, annak az egész országot kellene bejárnia. Takács művészetét nem vitte külföldre, mert szerinte „A feladat nem az, hogy Magyarországra a művészetet behozzák, hanem, hogy itt művészetet, éspedig magyar művészetet kell teremteni.”

Talán nincs is olyan alkotása, melyben ne lenne valami jellegzetesen matyó. Kiemelkedő szerepet vállalt a matyó hagyományok megőrzésében, életük, környezetük hiteles bemutatásában - így megmentve azt a színpompás világot, melyek ma már csak múzeumi látványosságok.

A művész nem vágyott soha sikerre, azt szerette volna érezni, tudni, hogy szükség van a munkájára, megértik a munkáit, és freskói prédikációként hatnak az emberekre. Arra vágyott, hogy képei áhítatot váltsanak ki az emberekből, és reménységgel töltsék el az emberek lelkét.

Lázár Anita

Takács István gyűjteményes kiállítás december 17-től látogatható Mezőkövesden, a Városi Galériában (Szent László tér 23.).

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr864938052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása