Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Pest megért egy estet

2012. november 21. - MaNDA

Pest megér egy estet, avagy Városfilmlub az Örökmozgóban. A félévi program harmadik előadásához érkeztünk kedden este. A filmklub küldetése és egyik fő célja, hogy meginduljon egy valós diskurzus Budapestről, ennek a városnak az arculatáról, építészetéről, lakóépületeiről, illetve olyan múltbéli, valamint jelenkori kultuszhelyekről meséljen, amelyeket csak a beavatottak szűk köre ismer.

Tegnap a város jelenlegi közlekedése és a közlekedés jövője került terítékre. De még mielőtt a moderált beszélgetésre sor került volna, levetítették először a Hajtás című rövidfilmet, ami Török Feri első munkája, utána pedig a Dögkeselyű című 1982-ben készült krimit. Utóbbi a maga idejében igazi kultuszfilm volt, valóban kiállta az idő próbáját, hiszen ugyanúgy rajonganak érte a mai huszonévesek, és azok, akik még széles vásznon látták a Vörös Csillagban. A film alapvetően egy bűnügyi történet, itt-ott némi rendszerkritikát is felfedezhettünk benne (a mérnöknek taxisnak kell állnia, mert a mérnöki fizetéséből nem tudná eltartani a családját), de van egy másik érdekessége is: negyven éves kényszerszünet és kihagyás után Perczel Zita ezzel a filmmel tért vissza a magyar filmművészetbe. Sőt, „kettős” szerepben láthattuk, hiszen a film egyik jelenetében a tévében éppen egy régi magyar film megy, talán éppen a Meseautó, amiben a fiatal Perczel Zita volt a főszereplő.

A filmet követően egy izgalmas beszélgetés indult, aminek Hegyi György volt a moderátora, Hegyi György Vitézy Dávid Sinyakét résztvevője pedig Sinya, a Critical Mass-től, és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Kiderült, hogy a film jeleneteiben látott tömegközlekedési eszközök sajnos még mindig jelen vannak az életünkben, Vitézy Dávid gyors fejszámolása eredményeként megdöbbentő számokat hallottunk, mai használatban nem ritka az ötven éves tömegközlekedési jármű. Sajnos bizonyos beruházások nem történtek meg, hogy Budapest élhetőbbé váljék. Többször szóba került a levegő minősége, ezzel párhuzamosan a kevésbé környezetszennyező közlekedési alternatívák, mint például a kerékpár. Budapest közlekedésének átalakítása azonban áldozatokkal jár, hiszen képtelenség olyan terveket készíteni, amelyek minden társadalmi csoportnak, és minden közlekedési eszközt használónak megfeleljen.

közönség

Kifejezetten izgalmas és informatív beszélgetés tanúja lehetett a késői időpont ellenére is szép számmal megjelent hallgatóság. A mozi ajtaját éjfélkor zárták be mögöttünk.

További előadások:

november 27. 
Xantus János: Eszkimó asszony fázik 
Vendég: Müller Péter Sziámi zenész és Jávorszki Béla Szilárd zenei újságíró
Téma: Kultuszhelyek Budapesten a '60-as évektől napjainkig

december 4. 
Sós Mária: Városbújócska
Kisérőfilm: Szimler Bálint: Itt vagyok
Vendég: dr. Sersliné Kócsi Margit állami főépítész és Ráday Mihály városvédő
Téma: A város arcai - egységes arculat

II. félév 
(vendégek egyeztetés alatt!)

február 12. 
Salamon András: Közel a szerelemhez 99’ 1998
Kísérőfilm: Császi Ádám 1 hét 20’
Vendég: Baglyas Gyuri a Budapest Beyond Sightseeingtől, valamint Marinov Iván, az urbanlegends blog szerkesztője
Téma: A nyolcadik kerület legendája

február 26. 
Török Ferenc: Moszkva tér 88’ 2001
Kísérőfilm: Magyarország 2011 - Török Ferenc epizódja
Vendég: Lakner Zoltán politikai elemző és Török Ferenc rendező
Téma: Táblaforgatók - terek, utcák átnevezése

március 12. 
Nemes Gyula: Egyetleneim 76’ 2005
Kísérőfilm: Müller Péter Sziámi: Mit jut eszembe az énekesnőről? 25’
Vendég: Závada Péter zenész-költő-slammer
Téma: Budapesti underground

március 21. 
Angelina Jolie: A vér és méz földjén 127’ 2012
Kísérőfilm: Madarász István: Budapest - Get Engaged
Vendég: Borvendég Zsuzsanna, a film művészeti vezetője és Bognár Ákos, az Image Factory kreatív igazgatója
Téma: Imázsépítés fővárosunkban és Budapest, mint Bosznia, Buenos-Aires és München

április 9. 
Enyedi - Máthé osztály: Ebben a városban - skeccsfilm 2013
Kísérőfilm: Reisz Gábor: Valakinek a valamije ‘20 2009
Vendég: az alkotók

Társszervező: ODEON

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr984918858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása